Kutatás

Georgij Szemjonovics Ortjukov

Georgij Szemjonovics Ortjukov


Február 12.
Az eredeti terv szerint ezen a napon kellett volna megérkeznie a csapatnak Vizsajba, és innen táviratoznia az UPI-nak.

Február 14.
A csoport még mindig nem küldött táviratot, de mivel Gyatlov Jugyinnal üzent, hogy késhetnek pár napot, senki nem idegeskedett különösebben. Szverdlovszkba is akkoriban értek vissza a térségből túrázók, tudták milyen rossz idő van ott, így arra gondoltak, hogy Gyatlovék biztonságos helyen kivárják a vihar végét.

Február 17.
A csoporttagok – főleg Dubinyina és Kolevatov – szülei és rokonai érthetően idegesek, választ várnak arra az UPI-tól, hogy hol vannak a családtagjaik. A Sportklub vezetője Lev Szemjonovics Gordo (Лев Семёнович Гордо) biztos benne, hogy a csapat napokon belül előkerül, ezért igyekszik megnyugtatni őket. Nem sok sikerrel.

Szergej Szogrin

Szergej Szogrin


Február 18.
A szülők a helyi Kommunista Párt vezetőségéhez fordulnak segítségért, ami nem túl jó reklám az egyetemnek, és emiatt a Párt is ideges lesz. És mint tudjuk a szülők között mérnökök és egyetemei tanárok is vannak, tehát a szavuknak súlya van.

Február 19.
Képbe kerül az UPI katonai tanszékének vezetője Georgij Szemjonovics Ortjukov ezredes (Георгий Семёнович Ортюков), mint olyan, aki koordinálhatná egy nagy területre kiterjedő mentőakció végrehajtását. Felmerül azonban egy – a szovjet bürokráciára oly annyira jellemző – probléma: elkallódott Gyatlovék útiterve. Végül rengeteg kapkodás és kétségbeesett keresgélés után Alexander Kolevatov húga tudja megadni a tervezett útvonalat, ez alapján már behatárolható a kutatásra kijelölt terület.

Február 20.
Az UPI rendkívüli ülést tart egyetlen napirendi ponttal: a Gyatlov-csoport késése. A határozat egyértelmű: a kutatási és mentési műveleteket azonnal meg kell kezdeni.
A gépezet beindul.
Megkeresik a városban működő többi turista szakot, iskolát, intézményt, hogy segítsenek a keresés beindításában. Az expedícióra pénzt különítenek el, megkezdődik a szükséges felszerelések beszerzése.

Vladislav Karelin

Vladislav Karelin


Február 21.
Rögtön három csoport is indul, ketten nem régen tértek vissza Szverdlovszkba az Urálból, ők mint tapasztalt és gyakorlott vezetők ismerik a terepet, így Jurij Bilnov (Юрий Блинов) és Szergej Szogrin (Сергей Согрин) azonnal menetkészek is, a harmadik csapatot pedig Vladislav Karelin (Владислав Карелин) vezeti, aki eleve a helyszínen tartózkodik.
A kutatócsoportokba rengeteg diák jelentkezett, hiszen ez a Szovjetunió volt, ahol a bajtársiasság és barátság a legfőbb értékek közé tartozott a fiatalság körében.
Ugyanezen a napon egy AN-2 repülőgéppel Ivdelbe repült Leo Gordo és Jurij Bilnov. Ettől a naptól kezdve légi felderítést is végeznek a célterület felett, de egyelőre semmit nem találnak.

Február 22.
Felvonul az UPI mentési alakulata, hallgatói önkéntesekkel még három csoport indul, a végzősöket Mózes Axelrod (Моисей Аксельрод) vezeti, a negyed- és harmadéveseket pedig Oleg Grebenyik (Олег Гребенник) és Boris Szlobcov (Борис Слобцов).
Helyben kivezénylik a Gulág volt őreit, aknakeresőket, erdészeket, rádiósokat, és sok helyi manysi vadász is csatlakozik hozzájuk. Közben Moszkvából szakemberek érkeznek, hogy segítsék a keresést.

Borisz Szlobcov

Borisz Szlobcov


Február 23.
Szlobcov csoportjával az Otorten hegy közeléből indul, hogy megtudja, elértek-e odáig Gyatlovék. Ha ugyanis feljutottak a hegyre, hagyniuk kellett ott valami zászlót, nyomot, bármit, ami alapján már lehet szűkíteni a keresési területet.

Február 24.
Szlobcov feljutott a hegyre, de nem talált semmi nyomot, így arra a következtetésre jutott, hogy Gyatlovék a túra ezen pontjáig sem jutottak el.

Február 25.
Szlobcov és csapata sílécek nyomát fedezi fel, és követni kezdi azokat. Ekkor még senki nem gondolt arra, hogy baj történt, azt hitték, hogy valaki beteg lett, és Gyatlovék valahol letáborozva várják a segélycsapatot. A helyiek ebben kételkedtek, de a véleményük senkit nem érdekelt.

 

A sátor

A sátor


Február 26.
Szlobcov reggel három részre osztja a csapatot. Az első csoport feladata megkeresni az alaptábort, amit Gyatlovék szükségszerűen létrehoztak az Otorten megmászása előtt, a másik csoport elindul visszafelé, feltérképezni, nem történt-e valami baj az úton, a harmadik megkeresi, hogy hol jöttek ki Gyatlovék a folyóvölgyből. Ebben a csoportban volt Szlobcov, Michail Saravin (Михаил Шаравин), és a helyi erdész, egy ötven éves orosz férfi, Iván Pasin, (Иван Пашин) aki Vizsajban élte le az egész életét. Keresztülhaladtak egy hágón (ez kapja a Gyatlov-hágó nevet), és nem sokkal később a Kholat-Szjakhl (Холат-Сяхыл) hegy lejtőjén megpillantottak egy fekete pontot.
(A hegy nevéről IDE KATTINTVA olvashatunk egy érdekfeszítő cikket, a hegyhez tartozó legendáról pedig itt olvasható Pakesz becenevű kutatótársunk hozzászólása: Konteo blog.)
Amikor közelebb mentek, egy összedőlt sátrat láttak maguk előtt. Szlobcov három évvel ezelőtt segített Igor Gyatlovnak a sátor megépítésében, így azonnal felismerte.
Már csak a kilenc túrázó hiányzott belőle.
A környéken azonban emberi életnek semmi nyoma nem volt.

A sátor bejárata délre nézett, északi oldalát 15-20 cm vastag szórt hó fedte. A bejárathoz közel egy jégcsákányt és egy pár sílécet találtak. (Nyolc pár sílécet a sátor alá helyeztek hátizsákokba csomagolva, így adtak nagyobb stabilitást a talajnak.) Itt meg kell jegyezni, hogy a tanúk emlékezete sem volt az igazi, később többféleképpen is megadták a megtalált tárgyak helyét.
Aztán előkerült Gyatlov zubbonya, benne karabiner, zsebkés, Zinaida fotója, jegyzettömb. A bejárat alsó két gombja ki volt gombolva, a sátor tetején félig a hó alatt egy kínai gyártmányú zseblámpa volt – később Igor Gyatlov tulajdonaként azonosították –, amikor Szlobcov bekapcsolta, még világított.
Saravin és Szlobcov megpróbáltak a sátor központi részéhez hozzáférni, ezért lesöpörték a havat. Ekkor vették észre, hogy a ponyva ki van vágva. Mivel holttestet nem találtak, kissé megnyugodva végeztek egy felületes keresést. Találtak egy zseblámpát, három fényképezőgépet és egy üveg alkoholt. A további keresést hóvihar miatt felfügesztették, de azzal a megnyugtató érzéssel vonultak vissza a táborhelyükre, hogy Gyatlovék valahol élnek és virulnak. Ezt megerősíteni látszott, hogy Gyatlov kabátjában találtak egy fémdobozt is, benne 710 rubel, útlevél és vonatjegy a csapat tagjai részére. Még aznap este elolvasták a csapat naplóját is.
A táborban a rádiós, Jegor Szemjonovics Nevolin (Егор Семёнович Неволин) értesítette a hatóságokat. Azok két ötvenfős kutatócsoportot, valamint Ortjukov ezredest küldték a helyszínre.

Kutatás

Kutatás


Február 27.
A csapat keresését az Otorten hegy irányába akarták folytatni, mert a naplóból azt olvasták ki, hogy az Gyatlov következő úti célja.
Ketten lementek a völgybe, hogy helyet keressenek egy alaptábornak, ekkor látták meg a többi fa közül kimagasodó fenyőt. Egyes források cédrusról beszélnek, de nagy valószínűséggel – ahogy azt Gigabursch tisztázta – egy szibériai cirbolyafenyőről van szó.
A fától 10-15 méterre megálltak, mert alatta egy régi tűzrakás nyomait fedezték fel, mellette pedig két hóval fedett emberi test körvonalait vélték megpillantani.
Időközben bővült a tábor, újabb csoportok érkeztek Karelin vezetésével, kutyákkal, és a helyszínre érkezett Vaszilij Ivanovics Tempalov (Василий Иванович Темпалов), Ivdel ügyésze. Megkezdték a tábor bővítését és a felszerelések szállítását helikopterrel.
Nem sokkal később a fenyőtől nagyjából 400 – más források szerint 300 – méterre, a hegyoldal felé vezető sávban, vékony hóréteg alatt találtak még egy férfi holttestet.
A nap folyamán kutyás kereséssel nagyjából 10 centi vastag hóréteg alatt találtak egy negyedik, ezúttal női holttestet, alig több, mint 300 méterre az előzőleg megtalált férfi testétől, a sátor irányába haladva.
A hó letakarítása után azonosították a holttesteket, ekkor már senkinek nem volt kétsége afelől, hogy sokkal nagyobb baj van, mint azt hitték.

A fenyő letört ágakkal

A fenyő letört ágakkal


A fenyő alatt Dorosenko és Krivonyisenko holtteste hevert egymás mellett. Dorosenko két karját feje fölé tartva hason, Krivonyisenko egyik kezét a mellkasán, másikat a feje fölött tartva hanyatt feküdt. Mindkettőjükön csak vékony alsónemű volt, az is szakadtan lógott rajtuk.
Tőlük nagyjából 400 méterre fejjel a sátor irányába, hanyatt fekve Gyatlovot találták meg. Igor két keze a mellkasa előtt pihent, mintha védekezett volna valami ellen. A későbbi vizsgálat valószínűsítette, hogy a holttest eredetileg hason feküdt, nem tudni ki és mikor fordította meg. A túra vezetője vastagabban volt öltözve, de sapka, kesztyű és cipő nélkül találtak rá.
Gyatlovtól körülbelül 330 méterre fekvő nőben Zinaida Kolmogorovára ismertek a kutatók. Zina hason feküdt, fejjel a sátor felé, két keze a mellkasa alatt felhúzva pihent, mintha ő is védekezne valami ellen. Zinaida is vastagon öltözött fel, de kabátot és cipőt nem találtak rajta.
A holtestek színéről megoszlanak a vélemények, a tanúvallomások csak abban egyeznek, hogy szokatlannak látszottak. Egyesek narancs színről, mások barna vagy lila elszíneződésről beszélnek, ez nyilván a megvilágítástól és a tanúk lelkiállapotától is függ.
Mindegyik testen zúzódásokat, sérüléseket, horzsolásokat, karcolásokat, sebeket találtak, melyek az alulöltözöttséggel együtt elég ijesztő benyomást keltett.
Amíg Tempalov a holttestekkel volt elfoglalva, az odaérkező diákok összetaposták a sátor környékét, átnézték az ott talált holmikat, hogy meg tudják állapítani melyik kié, és rendben vissza tudják majd szolgáltatni azokat a tulajdonosoknak – vagy azok rokonainak. Eközben semminemű nyombiztosítás, fényképezés nem történt, mindent utólag kellett rekonstruálni a tanúk emlékei alapján, azok pedig elég kuszának bizonyultak.
Eközben a keresők láncot alkottak, és hosszú vékony fémrudakkal szondázva a havat megpróbálták megtalálni a túra többi résztvevőjének holttestét. Aznap azonban már nem találtak semmit.

Lábnyomok

Lábnyomok


A lábnyomok kiértékelése is nehézségekbe ütközött, mivel nem készültek azokról sem rendes fényképek, nem lettek rögzítve a nyomok, és a kutatók részben össze is taposták őket. Annyit sikerült megállapítani, hogy nyolc vagy kilenc ember hagyta el a sátrat, az első 20 métert futva tették meg – már amennyire abban a hóban futni lehetett –, utána azonban szinte rendezetten vonultak lefelé a völgybe. 80-90 méter után két pár lábnyom eltávolodott a csapattól, de párhuzamosan haladt velük továbbra is. Nagyjából 500 méter után a lábnyomokat elfedte egy hóréteg.
A sátorban találtak egy viccesnek szánt saját készítésű kéziratos újságot is, Otorteni Est néven, a dátum rajta február 1. Volt ott továbbá egy síbot, amin friss vágásnyomokat találtak. A kutatók nem tudták elképzelni, ki és miért rongálna meg egy síbotot, amiről persze fénykép nem készült, és később nyom nélkül eltűnt a bizonyítékok közül.
Az összes felszerelést megtalálták a sátorban, baltákkal, cipőkkel, ruhákkal, élelmiszerrel együtt, vagyis a túrázók ezek nélkül távoztak, miután kivágták a sátrat. Ezzel rögtön ki is lehetett zárni a rablótámadást, hiszem minden ott maradt a sátorban, ami egy rablónak kellhetett. Ettől függetlenül a hatóságok eléggé megszorongatták a helyi manysikat.
A nagy fenyőt is megvizsgálták. Alulról valakik ágakat vágtak le róluk, de még 5 méter magasan is lehetett látni letört ágakat. A kérgen bőr és vér maradványokat találtak.
Krivonyisenko ruháján némi radioaktivitást mutattak ki, ezért GM számlálókkal kezdték keresni a többi holttestet, de nem értek el eredményt vele.

Helikopteres szállítás

Helikopteres szállítás


Március 2.
Időközben találtak egy lemerült elemlámpát a hegy oldalában, bekapcsolt állapotban vesztették el.
Ezen a napon találta meg három diák és két manysi vadász a Gyatlovék által létrehozott raktárt. Nagyjából 55 kg felszerelést hagytak ott, élelmiszert, egy pár sílécet botokkal, cipőket, ruhákat, és Szlobogyin mandolinját.

Március 3.
A diákoknak vissza kellett menni folytatni az iskolát, a keresés ettől függetlenül folytatódott.

Március 5.
Ekkor találták meg Rusztem Szlobogyint 50 cm mélyen a hó alatt, majdnem félúton Gyatlov és Zinaida között (Zinaidától mintegy 150, Gyatlovtól nagyjából 180 méter távolságra volt). Szlobogyin összegörnyedve, hason feküdt, mindkét keze ökölben, lábai felhúzva. Öltözete póló, ing, pulóver, két nadrág, kötött kabát, valamint a jobb lábán egy nemezcsizma.
Őrajta is sérülések, horzsolások, karmolások látszottak, valamit kimutatták, hogy még élt, amikor a hóba került, mert az megolvadt körülötte, egyfajta jégágyat képezett alatta.
Ekkor tűnt fel, hogy Zinaida, Szlobogyin és Gyatlov a sátor és a fenyő között meghúzható 900 méter (más források szerint 1500 méter) hosszú egyenes mentén feküdtek.

Kutatócsapat

Kutatócsapat


Március 9-én eltemették az elsőként megtalált négy áldozatot. A következő hetekben egyre csökkenő reménnyel kutattak, és nem is találtak semmit. Ekkor azonban közbeszólt a véletlen. Szverdlovszkban azon a tavaszon tartották a gyorskorcsolyázó női VB-t, amire Hruscsov “nyugati nyitás” politikájának propagálása céljából beengedtek nem szocialista országbeli újságírókat is. Ők pedig természetesen megszimatolták a szenzációt, és megszellőztették lapjaikban a tragikus eseményeket. A Szovjetunió vezetőségének nem tetszett, hogy ilyen hírek kapcsán került az országuk címlapra, ezért tovább erőltették az eltűnt négy ember keresését.
Vlagyimir Ivanovics Korotaev (Владимир Иванович Коротаев) egy fiatal ivdeli nyomózó volt. Egy március végi napon az egyenruháját szerette volna megvarratni, és amikor megjött a varrónő, pusztán szakmai kíváncsiságból megnézte a kimosott és kiterített sátrat. Egyetlen pillantásra megmondta, hogy azt belülről vágták ki. Korotaev rövid beszélgetést követően elküldte a vásznat igazságügyi szakértői vizsgálatra.
A vezető törvényszéki szakértő, Henrietta Eliszejevna Csurkina (Генриетта Елисеевна Чуркина) április 3-tól 16-ig vizsgálta a sátrat a szverdlovszki bűnügyi laborban. A vászon felszínén lévő károsodások és karcolások igazolták, hogy a sátrat belülről vágták ki.
De történt akkoriban más is, ami megváltoztatta a nyomozás irányát.

Manysi

Manysi


Március 31.
A mentőcsapat önkéntesei rendkívül furcsa jelenség szemtanúi lehettek. Valentin Jakimenko (Валентин Якименко) a következőképpen mesélte el a történetet:
“A kora reggeli órákban történt, még sötét volt. Viktor Meserjakov (Виктор Мещеряков) állt őrt aznap este, és amikor elhagyta a sátrat, látta, hogy egy nagy izzó gömb halad az égen. Erre felébresztett mindenkit. Néztük ezt a gömböt (vagy korongot) mintegy 20 percig, amíg el nem tűnt a hegy mögött. Láttuk, hogy a dél-keleti irányból halad észak felé. Az eseményen kiakadt mindenki. Biztosak voltunk benne, hogy ez a dolog valahogy összefügg a Gyatlov-csoport halálával.”
Az esethez hozzátartozik, hogy Meserjakov egy diák volt, aki mindent alaposan leírt a naplójában, ami később eltűnt a kollégiumi szobájából. Az észlelés után rádióüzenetet küldtek, a válasz szűkszavúan annyit mondott, hogy biztos csak képzelték az egészet. Nem sokkal később helikopter érkezett értük, és villámgyorsan az ivdeli reptérre vitték az egész csapatot, ahol azt a tanácsot kapták, hogy a történteket ne nagyon meséljék el senkinek…
Valaki emlékezett rá, hogy ilyen “tűzgolyót” észleltek már február 16-án is, ami a Tagili Munkás című helyi lapban másnap meg is jelent (a jelenleg ugyanilyen néven futó lap nem biztos, hogy kapcsolatban van az akkori újsággal). Tempalov is kivizsgálta az eseményt, és több tanút is talált, akik állították, hogy láttak hasonló dolgot akkoriban. Ez elterelte a figyelmet a “gyilkos manysi” elméletről.

1959 áprilisában végig folyt a keresés, de a környéken nem találtak semmit. A kutatók a felvett leltár – megtalált ruhák, cipők – alapján arra gondoltak, hogy a hiányzó csapattagok jobban fel voltak öltözve, mint az első öt áldozat, és logikus lett volna, ha a raktár felé igyekeznek az otthagyott felszerelésért. Abban az irányban azonban semmit nem találtak. A hó folyamatosan olvadt, így remélhető volt, hogy előbb-utóbb elő fognak kerülni a keresett csapattagok.

A vízmosás

A vízmosás


1959 május elején a kutatók egy furcsa felfedezést tettek. A nagy fenyőtől egy sávban délnyugati irányban letördelt fenyőgallyak tűntek elő a hó alól, mintha arrafelé vonszolták volna a fáról levágott nagyobb ágakat. Ezen az úton haladva aztán találtak kisebb fákat is, melyeknek a tetejéről tördeltek vagy vágtak le ágakat.

Május 5.
Reggel az egyik manysi vadász kutyája talált egy ruhadarabolt a “fenyő-út” végén a hó alatt nagyjából 10 cm mélyen. Megállapították, hogy egy nadrág, vagyis annak egy darabja, amit késsel vágtak szét. Mikor keresni kezdtek a környéken, találtak egy félbevágott barna gyapjú pulóvert is, amiről megállapították, hogy Ljudmiláé.
Mivel a hó elég gyorsan olvadt, feltételezték, hogy a holttesteket megtalálták volna már az erdőben, így most erre az új területre irányult a figyelem. Igaz, hogy márciusban ezt a részt is átvizsgálták már egyszer, de pont ott húzódott egy szurdok – vagy vízmosás, patakmeder –, így feltételezték, hogy a lavinaszonda hossza nem volt megfelelő korábban.
Ortjukov ezreses úgy döntött, hogy a területet teljes egészében feltárják, a munkát délelőtt 11-kor meg is kezdték. Kiderült, hogy a szakadék alján gyorsfolyású, olvadékvíz által táplált patak található. Délután nagyjából 4 méter mély hótakaró alatt találtak egy szürke pulóveres emberi testet, akit Ljumila Dubinyinaként azonosítottak. Ortjukov ezredes azonnal jelentetést tett, és segítséget kért a további feltáráshoz. Amikor tovább ástak, Ljudmila közelében megtalálták a három férfit is: Zolotarjovot, Kolevatovot, és Thibeaux-Brignolle-t.

A padozat

A padozat


Ettől a helytől nem túl messze, de még ugyanebben a vízmosásban feltártak egy másik furcsaságot is: 2,5 méter mélyen a hó alatt vékonyabb nyír és fenyőágakból készült, nagyjából 4 m2 területű padozatot találtak. Hevert itt néhány ruhadarab is: gyapjú pulóver, mellény, félbevágott nadrág, és ami teljesen zavarba hozta a kutatókat, egy barna, régi típusú katonai kabát és egy katonai kapca. Ez utóbbiakról csak Jugyin emlékei, és Ortjukov ezredes távirata tanúskodik, mert – immár mondhatjuk, hogy természetesen – a hivatalos iratok nem említik.
Úgy tűnik, hogy a túlélők egy hóbarlangot ástak, annak az alját bélelték ki faágakkal, hogy elszigeteljék magukat a hótól. Ezzel akár kihúzhatták volna reggelig, máig nem tudjuk, miért nem így történt.

Ljudmilát arccal a vízmosás meredek falának dőlve, félig térdelő helyzetben találták meg, két karja felemelve, mintha megadná magát. Az alsóneműn kívül két ing, két pulóver és két nadrág volt rajta, a külső nadrág megégett és el is szakadt, ezen kívül kalapot és két pár zoknit találtak rajta. Egy félbevágott pulóvert tekert az egyik lábára cipő gyanánt.
Kolevatov és Zolotarjov közvetlenül egymás mellett feküdtek.
Zolotarjov volt legjobban öltözve: két ing, pulóver, kabát, sapka, sál, két nadrág és egy sínadrág volt rajta, lábát pedig nemezcsizma védte. Ami megint csak tovább bonyolította a dolgot, Zolotarjov nyakában egy fényképezőgép lógott, amiben a filmet tönkretette a víz. Arról, hogy készített-e vele képeket, és ha igen, mennyit, nem találtam információkat. Bal csuklójára egy iránytű volt felcsatolva.
Kolevatov inget, két pulóvert és egy összeégett kabátot viselt, alul két vagy három nadrágot, zoknit és egy gézkötést találtak a bokáján, ami valószínűleg a térdéről csúszott le. Cipő nem volt rajta.
Thibeaux-Brignolle vastagon volt öltözve: fején két sapka is volt, testét ing, pulóver, báránybőr kabát, három nadrág, zokni és csizma védte. Hogy a dolog bonyolultabb legyen, bal kezén két karórát is találtak, mindkettő össze volt törve.

A holttestek kiemelése

A holttestek kiemelése


Négyük közül egyedül Kolevatov halálát írták kihűlés számlájára – bár néhány sebet az ő testén is találtak –, a többiek egyértelműen erőszakos halált haltak.
Ljudmilának – egyéb sérülések mellett – tíz bordája eltört, jobb oldalon négy, bal oldalon hat, ráadásul úgy, hogy a bőrén nem maradt külsérelmi nyom. Az orvosok értetlenül álltak az eset előtt. És akkor ott van az eset talán leginkább elhíresült momentuma: Ljudmilának hiányzott a nyelve. Ezt később a bomlás számlájára írták, de hiteles magyarázat a mai napig nem született.
Zolotarjovnak jobb oldalon öt bordája törött el, de úgy, hogy az egész mellkasa teljesen deformálódott. Ljudmilánál és Zolotarjovnál minden magyarázat nélkül annyit jegyeztek fel, hogy szemgolyók hiányoznak, míg a velük együtt megtalált másik két férfinél ilyen sérülést nem találtak.
Thibeaux-Brignolle-t egy tompa tárggyal üthették fejbe, mivel a fejbőrön nyoma nem maradt, de a koponyacsont jobb oldalon egy 8×9 centiméteres területen betört. A szakértő szerint az ütés azonnali ájuláshoz vezetett, vagyis Thibeaux-Brignolle utána már nem tudott helyet változtatni. Ezek mellett egyéb sérüléseket is találtak, és a természetes bomlás is megtette a magáét.
És akkor ott volt még egy komoly probléma: a radioaktív sugárzás.

A Szovjetunióban hasadóanyaggal csak és kizárólag két helyen lehetett találkozni: a hadiiparban és a hadseregben. Ha ezen kívül bárhol radioaktivitást mértek, azt nemzetbiztonsági fenyegetésként kezelték, és a KGB mindent megtett az eset felderítésére. Ez is közrejátszhatott abban, hogy nem adták fel az eltűnt turisták kutatását.
A vizsgálat megállapította, hogy az áldozatok teste nem hordozott többletsugárzást, vagyis nem ittak szennyezett vizet, nem lélegeztek be radioaktív port. A környéken ellenőrizték a vizet és a talajt, ott sem mértek semmi különlegeset, így érthetetlen volt, hogy a négy turista ruháján radioaktív szennyeződést találtak.
Az egész esetben ez a legnagyobb rejtély: hogyan került radioaktív szennyeződés a négy áldozat ruhájára? Ki adott utasítást a GM-számlálók használatára? Honnan tudta, hogy ott bizony találni is fognak valamit? Az egész kutatás próbálkozásokból és sikertelen keresésekből állt, kivéve a radioaktivitás mérését. Azt rögtön siker koronázta.
De térjünk vissza a ruhákra: nem volt veszélyesen magas a sugárzás szintje, és amikor az egyik pulóvert 3 órán át folyó vízzel mosták, akkor ez a szint is jelentősen csökkent. De ha belegondolunk, hogy egy-két hétig feküdtek a testek folyó vízben, akkor azért feltételezhető, hogy eredetileg sokkal magasabb lehetett a ruhákon mérhető sugárzás.
A nagy kérdés pedig az: mit tegyenek a hivatalos szervek egy ilyen esetben? A válasz varázslatosan egyszerű volt: május 28-án lezárták a vizsgálatot. A végkövetkeztetés az volt, hogy a kilenc ember halálát egy körülményektől független erő okozta, amin az áldozatok nem kerekedhettek felül. A jelentés sok tényt elhallgat vagy más színben tüntet fel, nem tér ki a “körülményektől független erő” mibenlétére, sok helyütt még a vizsgálati jegyzőkönyvekkel is szembe megy. A dokumentum célja egyértelműen az, hogy megnyugtassa az áldozatok rokonságát és a hivatalos szerveket. Az eredeti anyag négy oldala orosz nyelven itt olvasható: 1. oldal, 2. oldal, 3. oldal, 4. oldal.

Vélemény, hozzászólás?