Túra

Ural Polytechnical Institute

Ural Polytechnical Institute

1959 januárjában járunk, Szverdlovszk (ma Jekatyerinburg) városában. A helyi egyetemen, az UPI-n (Ural Polytechnical Institute) a diákok már készülődnek a vizsgaidőszak utáni túrákra.
A Szovjetunió a sportot mindig maximálisan támogatta, ezzel is kifejezvén felsőbbrendűségét a romlott nyugati civilizációval szemben. Nem véletlen, hogy kommunista diktatúra idején a „szovjet” sportolók sorban nyerték a nemzetközi versenyeket. A sportot minél korábban kell elkezdeni, így a propaganda fő szinterei az iskolák voltak. És a diákok sportoltak is rendesen, hiszen sokat számított előrehaladásuk szempontjából a sporteredmény is.
Volt a távoli, kietlen vidékekre indított túráknak egy másik nagy vonzereje is, amiről kevesen és keveset beszéltek. A SZU-ban akárhogy is nézzük, diktatúra uralkodott, végletesen ellenőrzött körülmények között éltek az emberek, az országon belüli szabad mozgás legfeljebb álmok szintjén fordult elő, és mindent egy nehézkesen működő bürokratikus szervezet felügyelt. A Nagy Testvér szeme elől nem lehetett elbújni. Amikor a diákok felnőtt felügyelet nélkül elutaztak egy-két hét túrára, végre maguk uraivá váltak, nem kellett engedélyt kérniük semmihez, tették amit akartak. Persze a KGB emberei mindenhol ott voltak, a szavaikra figyelniük kellett, de az addigi körülményeikhez képest mégiscsak mámorító szabadságban lehetett részük.
Igor Gyatlov, az UPI ötödéves hallgatója is túrát szervezett.
Igor rendkívül aktív tagja volt a közösségnek, iskolai újságot szerkesztett, síversenyeken indult, túrákat vezetett, erős fizikummal és akarattal rendelkező fiatalembernek ismerték. Ezen kívül elképesztő tehetséget mutatott a rádiótechnika terén is: tizenöt éves volt, amikor összeszerelte első saját építésű rádióját. Később nagy befogadóképességű, de könnyű sátrat tervezett, és készített egy sátorban használható összecsukható kályhát is.
Igor természetesen belépett az ifjú kommunisták közé is, így nem meglepő, hogy az 1959 januárjában indított, közel 350 kilométeres túrát (más források szerint csak 200 km) az SZKP XXI. kongresszusa előtti tisztelgésként fogta föl.
Mivel rendkívül alapos ember volt, a túrát három hét tervezés előzte meg, no és persze az engedélyek beszerzése sem ment két nap alatt akkoriban. A csapat eredetileg kilenc főt számlált volna, de az engedélyek kiadásakor szóltak Gyatlovnak, hogy csatlakozni fog a csoporthoz egy Zolotarjov nevű 38 éves férfi is – és akkoriban a hatóságnak nem nagyon illett ellentmondani. A felkészülés utolsó napjait már együtt töltötték.
Maga a túra Szverdlovszktól 500 kilométerre, az Észak-Urálban zajlott volna le nagyjából két hét alatt, a sízést Igor megnehezítette némi hegymászással: az Otorten hegy csúcsán tervezett rövid látogatást tenni. Ez az útvonal akkoriban a legmagasabb nehézségi fokhoz tartozott, ma már csak közepes besorolást kapna.

Január 23.
A túra Szverdlovszból (Свердловск), sarki expedícióhoz méltóan kaotikus körülmények között indult. Itt vonatra szálltak, a cél Szerov városa. A vonaton Szlobogyin mandolinjátéka mellett énekeltek, Zolotarjovtól új dalokat tanultak. A fiúk ünnepélyesen megfogadták, hogy a túra ideje alatt nem gyújtanak cigire.

Ljudmila naplója:
Ma van a gyülekező utolsó napja. Az egész nap szörnyű felfordulásban telt el. Tizenegytől boltokba szaladgáltam, mindenféle holmit vásároltam. Szdurának vettem egy ’5m-es batisztot, amire elment (megj.: áthúzva: egész nap) 200 rubel. Rémes sietségben gyülekeztünk és természetesen otthon felejtettem a pulcsim. Mindenki a saját privát dolgával volt elfoglalva, de torkig voltam ezzel. Röviddel az indulás előtt kísérőket kezdtünk gyűjteni. Az időnk kiélezett volt, de mi, természetesen, időben érkeztünk az állomásra. És elérkeztek a búcsú utolsó percei. Indulás előtt elénekeltünk pár dalt, de…
A vagonban hozzánk csatlakozott srácok velünk énekeltek. Mind közül különösen kitűnt egy mély basszus. Ezúttal nagyon sok nagyon új dal volt, amiket a túravezető segítségével idéztünk fel.
A. Zolotarjov velünk együtt jött a túrára. Ezt a Zolotarjovot először senki nem akarta befogadni, mert ő új ember, aztán köptünk rá és bevettük, hiszen elutasítani – nem utasítod el. Ilyen módon, ahogy tízen voltunk, így is maradtunk, mert Szlavkát nem engedték el hivatalos okokból.

Szerov

Szerov


Január 24.
Reggel érkezik a vonat Szerovba (Серов). Itt rögtön történik egy incidens: Krivonyisenko édességet akar vásárolni az étkezdében a közös pénzből, amit a többiek luxusnak gondolnak, és nem egyeznek bele. Erre ő énekelve kalapozni kezd az állomáson, mire két rendőr megfogja és beviszi az őrszobára mint rendzavarót. Miután rendezik az ügyet, az iskolában kapnak szállást az esti vonatig. Nap közben csatlakoznak egy felvonuláshoz, előadást tartanak a helyi iskolában, utána összepakolnak és visszamennek a vasútállomásra. Itt néhány részeg megvádolja őket, hogy ellopták a pénzüket – más forrás szerint a vodkájukat -, ebből újra rendőrségi ügy lesz, de szerencsésen elérik a 18.30-as vonatot. Éjfél körül érnek Ivdelbe (Ивдель).

Zinaida naplója:
No, újra túrázunk. Ezúttal Szerovban. Tegnap egész éjjel, három óráig énekeltünk. Velünk van a Kaurovszkoj turistaház állomásvezetője, Alekszandr Alekszejevics Zolotarjev. Nagyon sok új dalt ismer, egyszerűen örülünk, hogy új dalokat ismertünk meg. Különösképp a Cumbát és egyebeket.
Ma egy kicsit bánatos vagyok. De semmi különös. Rusztikovval őrködünk. Elmentünk és beszélgettünk az iskolásokkal, ami után mind átkísértek minket, de még sírtak is, nem akartak elhagyni minket.

Ljudmila naplója:
(megj.: Lefeküdtünk aludni – áthúzva) Nagyon korán indultunk Szerovba. Az állomáson nem engedtek be a hátizsákokkal. Először a pályaudvar körül helyezkedtünk el. A gyerekek kigúnyolták az utaskísérőt, azaz engem, fösvénységgel és mohósággal vádoltak. De sajnos, az ebédlő nekünk ezúttal nagy luxus. Történt egy kisebb eset – K. Jurkát elfogta a milícia, csalással vádolva. Hősünk ugyanis elhatározta, hogy körbejár az állomás körül egy sapkával, és előad egy éneket. Sikerült Jurkát kiszabadítani.
Később sikerült a srácokkal átszökni az elemi iskolába. Ebéd után a felszerelés összeállításával foglalkoztunk. Elhatároztuk, hogy az 1. és 2. osztályos gyerekeknek (megj.: áthúzva: felolvasunk) beszélünk a turizmusról. Borzasztóan megtetszett nekik az elbeszélésünk, a dolgaink és nagyon ragaszkodtak hozzánk. Hatig észrevétlenül elrepült az idő, a mi sok új, fiatal ismerősünk segített ebben. A gyerekek annyira ragaszkodtak, különösen Zinához, hogy könnyekkel váltak el tőlünk.
A vonaton minden torokból ének zengett, egyszerűen csak mandolinkíséret mellett. Aztán hirtelen zaklatni kezdte a gyerekeket egy fiatal alkoholista, aki azzal vádolta őket, hogy ellopták a vodkás üvegét. Visszakövetelte azt, és fenyegetett, hogy kiveri a fogukat. Végül semmit nem sikerült bizonyítania és visszakapnia és elfáradt. Megérkezett Jurka, énekelt velünk egy keveset, majd elment. Mi még valamit énekelgettünk, aztán hirtelen észrevétlen átváltott a téma a szerelemre, többek között a csókra. Mindenféle semmiségről csevegtünk, persze, mindenkinek érdekes volt, mindenki beszélt, hogy egymást túlkiabálva megcáfolja a másik kijelentését. Szaska Kolevatov belement valószínűleg mindenbe, bár ő ezt nem így mondaná el.
Éjjel Ivgyelbe érkeztünk, megálltunk az állomáson. A sarokba helyezkedtünk, aztán rögtön a szétterített sátrakra feküdtünk aludni. Én őrködtem. Arra használtam fel ezt az időt, hogy megvarrjam a védőhuzatot (SLC: valószínűleg a cipőre kívülről ráhúzott huzatról van szó), lemásolni a dalokat. Jurkina Olva időről időre becsípett, valószínűleg az unalom és éhség miatt. Háromig tartottam ki. Mindannyian feküdtek ez idő alatt, csak egyedül Borja varrt valamit sokáig, de végül ő is lefeküdt.
Zsenyka folyton felbosszantott engem, mindig mondott valami sértőt. Talán valami butának tart engem. De én is szeretek olajat önteni a tűzre, még ha meg is bántanak.

Január 25.
Ivdelből reggel tömött busszal indultak tovább Vizsajba (Вижай). Ott kiderült, hogy aznap már nem tudnak tovább utazni, ezért az éjszakát egy úgynevezett hotelben voltak kénytelenek tölteni. A kevés ágy miatt többen a földön alszanak.

Zinaida naplója:
Éjjel, 12 órakor Ivgyelben voltunk, a pályaudvaron éjszakáztunk, a padlóra terített sátrakon. És már második alkalommal figyelt meg minket a rendőrség. Egy alkalommal a rendőrőrsön elfogták Jurka Kriv.-t, mert pénzt akart gyűjteni bonbonra. Vicces volt. Aztán a szerov-ivgyeli vonaton Ivgyelig utaztunk, a pályaudvaron éjszakáztunk, reggel autóbuszra ültünk, és Ivgyel egyik szállodájáig meg sem álltunk. Aztán autóbuszra ültünk és elmentünk. Húszan vagyunk, hátizsákokkal és sílécekkel. A harmadik emeletre mentünk és végig énekeltünk. Megérkeztünk Vizsaj-ba. Először annál a klubnál álltunk meg, ahol már két éve is voltunk. Aztán átvezettek minket a vendéglőbe. Egész este a szerelemről és barátságról beszélgettünk, a táncról és egyebekről. Sok olyat mondtam, ami egyáltalán nem jellemző rám, és csak néha igyekeztem, de hogy igyekeztem, de a nyíltságom győzött. De ez az egész hülyeség. De még mindig emlékszem Volt (SLC: ez egy személynév) szavaira. Milyen hihetően beszélt akkor. Elmentünk az “Arany szimfóniára”, micsoda erő! Egyszerűen remek!

Ljudmila naplója:
Felkeltünk, valójában nem aludtuk ki magunkat. Mondtam Rusztiknak, hogy nem fogok mosdani, mert a körülmények nem adottak. Egyetértett. Így csak odamentünk a buszhoz és berakodtunk. Három szinten (ford. megj.: rétegben? Szó szerint három emelet, de a zsúfoltságra utal a buszban) utaztunk. Kolka Tyibo egész testével nekinyomódott a plafonnak, Olva először (megj.: olvashatatlan szó) helyzetben állt, de nem sokáig szenvedett és térdre ereszkedett.
Természetesen megint énekeltünk. Már teljesen elment a hangom. Zsenyka megint csipkelődött. Megint rosszmájú, igen rosszmájú. Most valamitől felderültem, igaz korábban is, de most jobban és hosszabb időre. De ezt kivéve, Jurka egészen jólelkű ember, legalábbis a magatartása alapján ítélve. Mindegy, én hű maradok önmagamhoz.
Zsenyka és Zina a „Ha a szemed nem lenne olyan kék…”-et énekelték.
Az elágazáshoz érve az autóbusz jobbra kanyarodott, és egy óra múlva vissza kellett térnie hozzánk. Mi addig gyalog mentünk. Olyan kellemes volt azon az úton sétálni abban az időben. Kicsit elbeszélgettünk a hóban heverve.
Kirándulásunk alatt történt egy eset – elakadt egy velünk szemben haladó fával rakott teherautó. A gyerekeink segíteni siettek. Végre-valahára nagy nehezen kihúzták. Akkor ért vissza az autóbusz, és mi megint benyomakodtunk. Ezúttal is a boldogságról társalogtunk. A gyerekeink általában többnyire élénkek voltak. Megpróbálták meghatározni a boldogságot, de mindenkinek saját elképzelése volt.
Vizsajba (megj.: négy – áthúzva) kettő órakor érkeztünk. A kölykök gyülekeztek, hogy tovább induljanak a 41-es körzetbe, de mi feltétlenül itt maradtunk éjszakázni. Könnyek közt kísértük ki a kölyköket. A hangulat elromlott. Búcsúképp elénekeltük Zinával és Zsenyával: „Ha a szemeid…” (megj.: Többet – áthúzva). Összességében, nekem nagyon-nagyon nehéz volt.
Nekünk nagyon szerencsésen jött az „Arany szimfónia”. Gyorsan áthurcoltuk a cuccokat a vendéglőbe és lementünk a klubba. Bár nem volt markáns kifejezése, de kicsit elszomorított minket. A Jurka Krivo mellett ülők mind sóhajtoztak és csettintettek a nyelvükkel a lelkesedéstől. Milyen elragadó muzsika! A hangulat e képsorok után jelentősen jobb lett. Igor Gyatlovra egyszerűen nem ismertünk rá. Megpróbált táncolni, ismételgetve: „Oh, Dzseki, Dzsom”.
Ma Jurkával őrködünk. Elhatároztuk, hogy metéltet főzünk a tűzhelyen. De nagyon nehéz volt befűteni ilyen nyirkos tűzifával, ezzel elment egy csomó idő. Végre ehettünk. Evés közben megint vita támadt a nők és férfiak jogairól, (megj.: ról – áthúzva) szabadság, stb. Szerintem az ilyen viták semmire sem vezetnek. Egyszerűen csak félrevezetik a lelket. Későn feküdtünk le. Mind kettesével feküdtek ágyakba, csak Jurka Krivo és Szaska feküdtek az ágyak között.

Teherautón utazva

Teherautón utazva

Január 26.
Az étkezőben megreggelizett a csapat. Kint -17 °C volt, Gyatlov erre mosolyogva annyit mondott, hogy ha hideg a tea, idd meg az utcán, melegnek fogod érezni.
Innen már csak teherautóval tudtak tovább indulni délután egy óra felé. Azért nem előbb, mert addig le volt zárva az út. Mivel csak lassan tudtak haladni és rájuk esteledett, az éjszakát a 41. számú telepen (41 участка) töltötték, ahol geológusok dolgoztak.

Zinaida naplója
Ágyakban aludtunk. Elég későn keltünk fel. Rusztikkal vagyunk szolgálatban. Átmentünk az ebédlőbe. Az autót vártuk és elmentünk. Mostanában az út nem olyan szép, kevesebb a hó. Az út környékét már lefényképeztük. (SLC: más fordítás szerint az út környékét már megnyitották) Sokáig mentünk. Nekem, mint mindig, megint előkerült valamilyen földim. Elutaztunk a 41-es faluba. Itt egyszerű munkások dolgoznak, nem bebörtönzöttek, de besorozottak. Sok okos van közöttük. A sofőr szobájában szálltunk meg. A mai a civilizációban töltött utolsó napunk. Rusztik nagyon jól játszik mandolinon, szeretem hallgatni őt. Ma felvettem Jurkin egyujjas kesztyűjét, de mennyire nem akartam felvenni! De azt mondták, ha nem veszem fel, az nem jó, ezért felhúztam. Beszélgettünk. Könnyedén.

Ljudmila naplója
Szaska reggel felpattant a hidegtől, és azt mondta, hogy neki most már hideg volt az éjszaka. Mi Zinával kitűnően aludtunk. Lementünk az ebédlőbe, aztán gyülekeztünk. Autón mentünk. Megpróbáltunk énekelni, elvont témákról társalogni, de már senki nem volt olyan heves. A táj eleinte nem volt valami érdekes, kiégett erdő.
Eredetileg nekünk az Északi 2-be kellett mennünk, de a munka estig eltartott, és úgy döntöttünk, hogy a 41-esben maradunk. A 4.30-ban nagyon vendégszerető emberekkel találkoztunk. Abban a barakkban maradtunk, ahol gyerekek laknak. Általánosan mindenki önkéntesen él itt, a nők általában nem, kettő kivételével. A srácok mind fiatalok, ahogy Igor megfigyelte, sőt, szimpatikusak és érdekesek. Mind különösképp megmaradt az emlékezetünkben Ognyev, a vörös szakállával, és a „Szakáll” gúnynevével. Általában igen ritkán lehet ilyen helyen ilyen emberekkel találkozni. Valósággal romantikus, geológus, és általában véve okos. Sok gyerek gitáron játszik.
Itt rögtön három filmet is megnéztünk. „Az emberekben”, „Ez egy ilyen legény”, és ismét „Az arany szimfónia”. És megint ez a zene
(megj.: Ko – áthúzva) Először (megj.: olvashatatlan szó) két csoportra oszlottunk, az egyik képeket nézett, a másik naplókat írt, de Rusztik és Kolja egy kicsit mindenről okoskodott, a munkáról, stb. Nekem általában véve tetszettek ezek a gyerekek.
Nagy a különbség köztünk, az egyetemet végzett Rusztikkal, Ko, Jurij és köztünk. Az ő véleményük mindig inkább szigorú és jóval bölcsebb a mienknél. Istenem, többet nem beszélek a sajátomról.
A mozi után mindenki nagyon elfáradt. Zinával ágyba feküdtünk, fémhálóval. Álom. A gyerekek mind a földön. A hangulat rossz, és valószínűleg még két napot leszünk itt. Gonosz, mint az ördög.

Csoportkép geológusokkal

Csoportkép geológusokkal

Január 27.
A csapat összepakol, felcsatolják végre a síléceket, kapnak kölcsön egy lovas szánt, ami egy darabon viszi a csomagokat, és elindulnak. Ez a terület a sztálini száműzetések egyik kedvelt célpontja volt, így nem meglepő, hogy a szán bakján egy Velikjavicsusz (Великявичус) nevű volt rab ül, aki szabadságát Hruscsov amnesztiájának köszönheti. Ő az utolsó előtti, aki életben látja a csapat tagjait.
Jugyinnak a teherautón való utazás miatt kiújult az ülőideg gyulladása, ezért úgy dönt, hogy elkíséri barátait a következő faluig, de másnap visszafordul Vizsajba.
A csoport egy elhagyott faluban, Vtoroj Szeverniben (Второй Северный) száll meg, ahol egy viszonylag épen maradt, üres házban töltik az éjszakát.

Zinaida naplója
Ma van a túra első napja. A hátizsákban nincs semmi nehéz. Igen, Jura Jugyin ma elment közülünk, elment. Megint begyulladtak neki a csípő idegei és elment. Milyen kár. A hátizsákokba elosztottuk a holmiját. Szóval, az utolsó napon úgy tűnik, mintha nem lenne civilizáció, kályha, emberek, stb. Ma megegyeztünk, hogy a hátizsákokat lovakra teszik, mi vártuk, mikor lesznek készen, és síléceken indultunk el. Mind énekeltünk, a barakkokban élő munkások nem mentek dolgozni, énekeltek. Mi ültünk, és jegyeztük az dalokat. Milyen sok tehetséges, okos ember akad a munkások között. Különösen „Szakáll”, ő nagyon sokat ismer, a szakálla rőt, a szemei is rőtek, barnák. A gyerekek jól énekelnek. És ahogy Rusztik játszik a mandolinon. Ma Ljudával utolsó alkalommal aludtunk ágyban. Ma már sátorban fogunk, valószínűleg. Most a 41-es körzetben vagyunk, a mai feladatunk, eljutni az északi 2-esbe (SLC: a Vtoroj Szevernyij nevű telepről van szó, politikai foglyok lakták eredetileg, de Hruscsov amnesztiájával sokan szabadultak és elhagyták a települést). Azt mondják, van ott egy házikó, de senki nem lakik ott. Gyorsabban kéne menni a sível… Hogy menjünk? Rám valahogy szörnyű hatással van a muzsika újabban, gitár, mandolin és egyebek. Este megnéztünk 3 mozifilmet, az „Emberekben”-t, „Van ilyen fiú”-t és újra az „Arany szimfóniát”. Már nem először egyezem bele, hogy megnézzük az „Arany szimfóniát”.
___________

Egész nap mentünk, elöl lovak, hátul lovak, a Lozva mentén. Gyakran eljegesedtek a sílécek, és meg kellett őket tisztítani. Már besötétedett, sokáig kerestük a házikót ablakokkal és ajtóval. Az Északi Kettesen, ezen az elhagyott településen senki sem lakik, pedig milyen gyönyörű hely! Itt folyik a Csuszovaja. A part menti kövek valamiféle sziklaként állnak, fehér mészkövek. Ma megyünk pár kilométert a Lozva mellett, aztán majd áttérünk az Auszpija partjára.

Ljudmila naplója
A hőmérséklet 5°. Meleg, a sílécek rosszul csúsznak. Reggel óta gyülekezünk. Ma van az első napja, hogy az útirány szerint haladunk. Most ülünk, és várjuk a lovakat, hogy azok vigyék a hátizsákokat, mi pedig egyszerűen síléceken megyünk. Fortuna ránk mosolygott. Jurka Jugyin megbetegedett, valami ideg a lábában, végeredményben gyulladás, és elment haza. Így kilencen maradtunk, mint a későbbiekben is. Aztán ültünk, és énekeltünk. Ezek a gyerekek gitáron játszottak, Rusztik mandolinon kísérte őket. Egyenesen lélekbe markolt. Ez az utolsó civilizált hely, de ez sem az, ahol ilyen embereket láthatunk. Általában nagyon szeretem a gitárt, és imádom a muzikális embereket. De a gyerekek általában nem rosszak, táncolnak, muzikálisak. Beszélgettünk Ognyevvel. Nagyon sokat tud már, és felőlünk érdeklődött, most beszélget az utunkról és még sok ilyesmiről. Szerintem ez többnyire érdekes tény itt, a körzetben. Neki olyan hosszú vörös szakálla van, bár csak 27 éves, de idősebbnek néz ki. És itt van még Válja, aki jól játszik gitáron (sokat játszik), és akiről tréfásan azt mondtam, hogy tetszik nekem. Most a srácok többsége itt ül és gitárral kísérve énekel, abból az alkalomból, hogy ma nem dolgoznak. Úgy tűnik, utolsó alkalommal hallottam ennyi szép új dalt. Na de elhatároztuk, hogy Rusztik helyettesít minket a ráadásban. Megismertünk pár manysi szót a gyerekektől.

(SLC: itt van egy oldalnyi manysi-orosz szószedet, ezt kihagytuk.)

(megj.: egy ív kihagyva)

Jugyin elbúcsúzik

Jugyin elbúcsúzik

Január 28.
Reggel Jugyin mint amatőr geológus kőzetmintákat gyűjt, aztán elbúcsúzik a többiektől, és visszafordul. Ő az utolsó, aki beszél velük. A csapat immár kilenc fővel belevág a túrába, útjukat innen már csak naplóbejegyzésekre és fényképekre támaszkodva lehet rekonstruálni.
A Lozva (Лозьва) folyó mentén indultak el. Mivel nem volt túl hideg (-5 °C körül lehetett), gyakran meg kellett állni, és lekaparni a sítalpra fagyott megolvadt hólét.
Bár a zsákok nehezek, a hangulat jó, a fiatalok a pihenők alkalmával jókedvűen pózolnak a fényképeken.
Aznap este alszanak először sátorban, a sátor mellett szokás szerint tüzet raknak, vacsora után azt körbeülve beszélgetnek, és Szlobogyin mandolinkísérete mellett énekelnek.

Zinaida naplója
Szlava apó ma elment a lován, és elment Jura Jugyin is. Vett néhány mintát. Én láttam elsőként ezt a fajtát a fúrás után. Itt sok a kalkopirit és pirit. Tegnap este a fiúk ostobán tréfálkoztak. Szerintem nem szabad rájuk figyelni, és akkor kevésbé gorombáskodnak. És úgy akkor nem vészes. Már ideje lenne kimenni, de mind piszmognak. Nem értem, hogy tudnak ilyen sokáig készülődni. Már eltelt az első 30 perc. Természetesen hátizsák tűrhető, kicsit nehéz. De menni kell.
Az első nap mindig nehéz.
balra előre
Szaska Kolevatov kipróbálta majd eldobta az eszközeit.
Második pihenőhely.
A tegnapi menet hátizsák nélkül jóval könnyebb volt.
Hó, hó, hó, hó
a part mentén befagyott. A folyó havat, havat
A szél viszi a havat.

Az ebéd 4-kor volt
Ebéd után mindössze egy fordulót mentünk és pihenni tértünk
Megvarrtam a sátrat
Lefeküdtünk aludni. Igor egész este pimaszkodott, egyszerűen nem ismertem rá. Sikerült elaludni a kályha tüze mellett.

Ljudmila naplója
Reggel 8 órakor felébredtünk valakinek a beszédére. Kiderült, hogy ezt Jurka Kri és Száska Kolja motyogták. Az idő épp olyan meleg, mint tegnap (t° -8°) (megj.: „Evés után, cs” – kihúzva)
Megreggelizve a srácok egy része Jura Jugyin, Kolja és Jura Dorosenko elmentek (megj.: sziklák mögé – áthúzva) a központi tárolóba, ahonnan ásványokat akartak hozni a gyűjteménybe. Semmi a piriten, sőt az erezett kvarcon kívül e fajtában nem került elő.
Sokáig készülődtünk, a kötéseket illesztettük és bekentük a léceket

(megj.: „miért” – olvashatatlan szó, sűrűn áthúzva)

Jó a hangulat

Jó a hangulat

Január 29.
Jurij Dorosenko születésnapja.
A túra a Lozva egy mellékfolyója, az Auspiya (Ауспия) mentén folytatódik. Az időjárás jó, a hőmérséklet -13 °C, gyenge szél fúj csak. A csapat egy manysi ösvény mentén halad, időnként látják a manysi vadászok nyomait a hóban, de emberrel nem találkoznak. A fákon szintén a manysik véseteit látják, így nem csoda, ha egyre gyakrabban kerül szóba közöttük ez a népcsoport.
A túra tagjai rengeteg fényképet készítenek, a tervezett úton szépen haladnak, az este eseménymentesen telik – legalábbis ez derül ki a nyilvánosságra került naplórészletekből.

Zinaida naplója
Ma van Jurka névnapja (SLC: itt az orosz eredetiben az именинник szó szerepel, ami az online fordítóprogramok szerint férfi születésnapot jelent, a hagyományos szótárak szerint névnapot. A legközelebbi Jurij névnap február 7., a Georgij névváltozatnak van január 30-án egy névnapja. Dorosenko születésnapja viszont a források szerint január 29. Így most nem tudjuk eldönteni, hogy Zinaida mire is gondolhatott amikor ezt leírta). Először a Lozva mentén haladtunk, aztán áttértünk az Auszpija partjára. Gyönyörű hely. Auszpija mentén manysik élnek. Jeleket lehet látni, rovásokat, és egy ösvény látható. Az ösvényen gyakran fordulnak elő jelek. Érdekes, miről írnak vajon? Most a manysi ösvény letér délre.

Hárman ülünk most: Rusztik, Jurka és én. Várjuk a többieket. Az éjjeli szálláson maradtak, nem messze a sí nyomoktól. Jurkával tűzifát fűrészeltünk. A múltról beszélgettünk. „Léhűtő” hát „léhűtő”.

Manysi írás

Manysi írás

Január 30.
Reggel -17 °C-ra ébredtek, az időjárás kifejezetten hideggé vált, de a nap sütött.
Továbbra is a manysi nyomvonalat követték, a hangulat jó volt. Délután kettő körül megálltak ebédelni, aztán erdőben haladtak tovább. A folyó nem fagyott be, így nem tudtak átmenni a túlsó oldalra. Este öt körül megálltak szálláshelyet keresni, tüzet gyújtani. Közben a nyugati szél megerősödött.

Zinaida naplója:
ajszerm (SLC: manysi nyelven annyit tesz: hideg). A manysi ösvény véget ért. Tűlevelű erdő. Reggel még napos volt, de most jégajszerm. Egész nap Auszpija mentén mentünk. A manysi ösvényen állítottuk fel az éjjeli szálláshelyet. Kolját ma nem kényszerítettük őrködni, mi őrködtünk Rusztikkal. Elégettünk kesztyűket és Jurka második pufajkáját. Egész idő alatt káromkodott. Ma remélhetőleg lábasházat (SLC: labaz néven szerepel az iratokban, ideiglenes raktár a felszereléseknek) fogunk építeni.

Hóvihar

Hóvihar

Január 31.
Az időjárás meglehetősen rosszra fordult, napközben -13 °C körül mozgott a hőmérséklet, reggel -17 °C-t, éjjel -26 °C-t mértek. Az erős szél hordta a havat, a csoport alacsony látótávolság mellett haladt előre. A manysi nyom véget ért, kénytelenek voltak maguknak törni az utat, amit csak rendkívül fárasztó munkával tudtak megoldani a közel másfél méter mély hóban.
Fokozatosan maguk mögött hagyták az Auspiya völgyét, és egy lapos emelkedőn haladtak fölfelé. Az este egy erdő szélén táboroztak le, ehhez azonban délnek kellett fordulniuk a folyóvölgy felé. A körülményekhez képest jó helynek bizonyult, meleg volt és száraz. Nem ástak lyukat a tűznek, mivel kevés volt a fájuk, és túl fáradtak voltak hozzá, így a sátorban vacsoráztak.
Mivel közeledtek az Otorten hegyhez, Gyatlov egy raktárt akart építeni – erre utalt Zinaida lábasházként -, ahol otthagyhatják a nélkülözhető felszerelést, amit a hegy megmászása után visszafelé fölvehetnek. Erre azonban aznap nem került sor a kimerültség miatt, és az időjárás sem kedvezett a terv megvalósításának.

Hóviharban

Hóviharban

Február 1.
Erről a napról már nincsenek naplóbejegyzések. Az biztos, hogy a raktárat megépítették, azt később a keresőcsapat megtalálta.
Amikor a csoport február 14-ig nem érkezett meg Vizsajba, kezdetét vette a kutatás.

Vélemény, hozzászólás?